Rátalálni a helyes útra. Ezt szeretném most. Megint túlvagyok egy hihetetlen estén. Egy olyan estén, amilyen estében még sosem volt pasival részem. Istenem minden úgy alakult, ahogyan kellett. Mintha csak minden gondolatomat kitalálta volna, mintha képes lenne rá, hogy olvasson a gondolataim között. Olyan dolgokat szeret, amit én is, és nem tudhatta, hogy én szeretem. Olyan zenét hallgattunk, amit még soha senkivel nem hallgattam. És olyan igazi, de igazi szenvedély uralta az egész szombat estét. Máskor is előfordult már, hogy nagyon jól éreztem magam egy pasi társaságában, de ez egyikhez sem volt hasonlítható. Szó szerint hihetetlen volt az egész. A vacsora, a bor, a film, a zene, a jelenléte és a csók. A csók, amikor hozzámhajolt és csillogtak a szemei, a szenvedély amit átadott nekem a csókján keresztül. Akkor megszűnt minden. A régi szerelem, a külvilág, a zene, minden. Csak ő volt és én. Mintha csak mi ketten lettünk volna ezen a világon. Akartam őt, akartam a lelkét, a testét, mindent, ami ő. Ölelni akartam, és csókolni, és soha el nem ereszteni. Nem értem, hogy hogyan történhetett mindez, mindez egy pillanat alatt, egy este alatt. De életem egyik legszebb estéje volt, amire mindig szenvedéllyel fogok emlékezni. Mert áradt belőle a szenvedély. Az ami nekem nagyon fontos és elengedhetetlen egy pasiban. Tudja mit akar, és mellette olyan szíve és lelke van, ami csak egy igazi szerelmes főhösnél létezik. Egy este olyan közel került hozzám a lelke, ami másnak hónapokba, hetekbe telt. Azt éreztem ő a lelkem másik fele. Olyan érzéseket tudott belőlem felszínre hozni, ami nagyon kevés férfinek sikerült, vagy nem is sikerült mind idáig. Elváltunk egymástól, mert el kellett, mindketten úgy láttuk így a helyes. Reggel mikor felébredtem azt hittem csak álmodtam. És ráeszméltem, hogy nem álmodtam, ez megtörtént. És kicsit kétségbeestem. Tehetetlenné váltam. A sok "hihetetlenség" ellenére mégis megtorpanntam. Valami mégis visszatart. Valami, amit nem tudok megmagyarázni. Kicsit leülepedvén az érzések, a hév bennem. Előhozott valamit. Valami belső hang mégis visszatart, valami megérzés talán? Nem tudom mi ez? Amíg erre választ  nem kapok egyszerűen nem tudok őszintén rátalálni a helyes útra.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.