Maga a szó, hogy anyaság, azt hiszen nincs olyan ember, akit meg ne érintene. Már a puszta szó kimondása is csupa finomság, csupa lágyság, megannyi érzelem. Egy szó, mely méltán mondható, hogy a magyar nyelv egyik legszebb szava. Ha elkezdenénk elemezgetni, de nem nyelvtanilag, hanem vizsgálva a szó érzelmi lefedettségét, azt hiszem, igen mélyen elkalandozhatnánk benne. Gyönyörű szó, mely minden ember szájából máshogyan hangzik és minden ember számára mást jelent. De nekünk nőknek jelenti igazán a legnagyobb érzelmi halmazt. Hiszen ezt az érzést csak mi tapasztalhatjuk meg ezen a világon, ez a csoda csak nekünk adatott meg. Bár sajnos nem mindenkinek. Hallgattam tegnap „anyatársaim” beszélgetését, nem mert hallgatóztam, hanem mert pusztán meghallotta fülem, hogy nem is ilyen egyszerű mindenkinek anyának lenni.  Jobban mondva anyává válni. Most tudom már csak igazán, hogy nekem milyen „könnyű” dolgom volt. Mindketten hozták gyermekeiket a szokásos „dokivizitre”, de csak beszélgetésükből jött rá a kívülálló, hogy úgymond, hogy is fogalmazzak „nem saját” gyerekeik vannak. Azt hiszem csodálatra méltó lény a nő, hogy minden gyermeket úgy tud szeretni, mintha valóban mind az ő méhe gyümölcse lenne. Láttam már anyát, sőt anyákat kik „saját” édes gyerekükkel nem bántak így. Szóval sajnos nekik nem születhetett „saját” gyermekük, ezért döntöttek az örökbefogadás mellett. A másiknak meg van  „saját” gyereke, de bizony jól meg kell gondolnia, hogy szüljön-e még egyet, mert baj lehet belőle, de mégis bevállalja a kockázatot azt mondja. Hát igen, érdekesek vagyunk mi nők. Két dologért képesek vagyunk bármire: azért, hogy ne legyen, és azért hogy legyen gyerekünk. Vita témája is lehetne akár ez a mondat. De egy biztos azt hiszem, mikor mi nők úgy döntünk gyermeket szeretnénk, ezért a dologért bármire képesek vagyunk. Hazafelé ballagván gyerkőcömmel, mélázom kicsit, persze folyamatosan figyelek mellette, mert muszáj, egyrészt rá is, meg hát közlekedünk közben, szóval azon mélázom, és közben nézem gyerekemet, neki szegezvén gondolatban a kérdést: Látod kicsim? Nekünk milyen egyszerűen ment minden?! Akartunk hát lettél, a kilenc hónap röpülve elszállt, mondhatni gond nélkül, aztán megszülettél, mondhatni gond nélkül. Sőt, mondjuk ki! Ami akkor még nekem gond volt, nem is volt igazából az. Most már. Mai szemmel. Már most másként látok sok mindent. Már most érzem mennyi tapasztalatot gyűjtöttem, és ezt mind egy aprócska embertől. Az első nyarunk. Az első nyár veled, s neked hogy velünk vagy. Ez anyaságom első nyara, és számomra eddig a legszebb…….

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.