Közelednek az ünnepek. Kicsit talán mindenki jobban elgondolkodik ilyenkor az életén, és számvetést készít róla. Ilyenkor talán jobban elmerülünk a gondolatainkban. Próbálunk több-kevesebb sikerrel urrá lenni a téli depresszión, a korai és sötét estéken. Még nincs hideg, de ha belegondol az ember, hogy mennyi minden történt is vele megint egy év leforgása alatt....- hát beleborzong olykor.

Lehullatták a fák lombjaikat, felejtve hogy ezek a ledobott levelek voltak egész évben azok, amelyektől ő pompázott. Csodáltuk tavasszal, ahogyan kihajt és csodáltuk és áldottuk nyáron, hogy hatalmas lombja alatt mi kicsit enyhülhetünk a nyár tikkasztó melegétől. Ahogyan ezek a fák, az emberek is hajlamosak ledobni magukról az érzéseket. Érzéseket, emlékeket és vele együtt embereket. Hiába az erőben dús táptalaj, a törődés, mint a fák - az embereket is lehullajtják saját "lombjukat".

Egyszercsak észrveszed, hogy nem jön annyi e-mail, nem jön annyi telefon és nem jön annyi sms. Elgondokozol. Mit tettem, hogy így történt? Hibás vagyok? Vagy egyáltalán tettem én azért valamit, hogy a kapcsolatok továbbra is fennmaradjanak? Nagyon sok kérdés merül fel ilyenkor. Idő van, hosszúak az esték, akaratlanul is bentre kényszerülsz. Gondolkozol. Ami néha már sok, de olykor hasznos.

Nekem hiányoznak a pillanatok, a nevetések, a közös élmények. Csak azt nem tudom, a fának hiányoznak-e a levelei?

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.