Hát igen, az életem egy totális zűrzavar! Néha úgy pörögnek az események, hogy úgy érzem elsodornak, és én meg nem tudom sokszor mi is történik velem. Mikor kicsit megpróbálom magam jól érezni, akkor abból néha problémák származnak. Tegnap is ez történt, de az a baj, hogy hiába próbálom az alkoholra fogni nem az volt a hibás. Tökéletes tudtam mit csinálok, és az igazi tudatélmény, hogy következményei lehetnek, csak reggel jelentkezett nálam. " Ő" megint képben volt, és isteni véletlen furcsán kedves "árnyékával" éppen össze találtak veszni, mikor hívtuk, hogy vigyen minket haza. Meg kell mondjam nem igazán díjaztam az ötletet, de éreztem, hogy "ma este nincs vele!". Jó megérzés volt. Ketten maradtunk a kocsiban és láttam, láttam rajta, hogy valami nagy baj van. Kicsit féltem rákérdezni, mert valahol tudtam a választ. És hát igen a megérzés jó volt: Összevesztek, és ahogy én láttam, lehet végleg. Fel akartam hozni a mi kettőnk dolgát, de láttam, hogy most ez nem az a pillanat, hibába vagyunk ketten. Sokszor dühös vagyok rá, és néha meg tudnám folytani, mert annyira szétszórt, és figyelmetlen, de tegnap éjszaka ugyanaz a srác volt, akivel régen beszéltem, és iszonyatosan megsajnáltam. Amikor azt mondja elege van életből, elege van mindenből, hogy az ő élete egy romhalmaz, és nincs miért élnie........és akkor előjöttek belőlem az indulatok, kis híján ráordítottam, hogy mindjárt felpofozlak, hogy mondhatsz ilyet! Az utóbbi meg is történt, maximálisan próbáltam "vigasztalni", de ez a magas fokú életuntság, ez az értelmetlen élet érzése megdöbbentett és tudtam, hogy most jobb lesz, ha hagyom.

Azt mondta nézzek az álarc mögé. Nem! Én nem nézek az álarc mögé, mert tegnap éjjel ugyanaz a srác volt, akit tudtam, hogy e mögött az álarc mögött létezik

Legszívesebben megöleltem volna, és kiabáltam volna, hogy "Értsd meg végre: Szeretlek", és hát miért ne, megint hibát követtem el. Ő elment, és én tétován ültem ágyamon, kezemben a telefon, és úgy jártak rajta az ujjaim, hogy magam sem értem, mintha maguktól tették volna, és csak ennyit tudtam írni: Te boldogtalan vagy, én pedig úgy szeretlek téged, mint még soha senkit ..........

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.