Van egy együttes és van egy dal, ami nagyon közel áll hozzám. Több ok miatt. Egyrészt, mert köt valakihez. Egy olyan valakihez, aki sajnos már nincs velem. És ez a dal, a legigazibb érzésekkel van teli, ami most rám és az életemre igazán jellemző. Semmi sem számít. Mint már írtam, sokminden történt velem mostanában. És a rossz dolgokat annyiból nem sajnálom, hogy még edzettebbé tettek. És ezek a dolgok segítettek nekem abban, hogy ráébredjek változtatnom kell az életemen. Alapjában véve ezeknek a rossz eseményeknek köszönhetem, hogy kezdem magam jól érezni a saját bőrömben. Kezdem végre megtaláni az igazi önmagam, azt az "én"-t, aki eddig is volt, csak mindig háttérbe szorult, mert háttérbe szorították, emberek és érzések. Féltem sokszor, hogy mi lesz, ha... De már nincs ha, csak én vagyok. Mindig őszinte voltam az emberekkel és lehet, hogy ez hiba. Én kis naiv azt hittem, hogy minden ember jó, és mindig csak jó tulajdonságot mertem feltételezni az emberekről. Igazi, nagy pofonok kellettek ahhoz, hogy ráébresszenek arra, "ébredj fel végre!". Fáradt vagyok, sokszor még nyugtalan, és elmélkedő, de jó úton vagyok. Jó úton vagyok, hogy végre boldog legyek. És nem feltétlenül egy társsal az oldalamon. Azt hiszem, ha addig amíg magamban nem vagyok biztos, addig amíg nem tudom saját magam elfogadni, addig nincs értelme egy komoly kapcsolatba belefogni. Hisz, hogyan tudnék egy másik embert önzetlenül elfogadni, addíg amíg nem tanulok meg igazán bízni. Igazán bízni valakiben, akire az életemet is rá merném bízni............

Találkoztam egy emberrel. Egy lánnyal. Egy olyan lánnyal, akinek fogalma sincs róla, hogy mennyi mindent köszönhetek neki. Ráébresztett jónéhány dologra. Eszméletlen sok közös tulajdonság van bennünk, azt hiszem erre mondják: rokonlelkek.

Ha beszélgetünk, mindig ki tudom a lelkem tárni. De még mindig nem igazán, nem annyira mint szeretném. Ehhez idő kell, de azt hiszem ő az egyetlen ember még rajtam kívül, aki tud rólam jónéhány dolgot és aki eléggé ismer már.

Jónéhány dologról megváltozott a véleményem. Az életről és az életemről. Valóban egy életünk van,és soha nem tudjuk mikor ér véget. Minden napnak úgy kellene eltelnie, hogy amikor esténként aludni térnük, azt mondjuk, hogy "megint megérte". Minden nap más kell, hogy legyen. Úgy kell tennünk, hogy nekünk jó legyen. Nem szabad hagyni, hogy elsodorjanak a hétköznapok. Ha az ember szereti és el tudja saját magát fogadni, akkor el kell, hogy fogadja a többi embert, és el tudja fogadni magát az életet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.