Tudtam, hogy nem lesz tovább és ez csak rajtam múlik, de meglehetősen sőt feltűnően nyugodt voltam. Vasárnap este mikor elment tök érdekes módon nyugodtan aludtam és nyugodtan mentem be dolgozni. Mintha a lelkemet nyugalom szánta volna meg. Azért nem mondom persze agyaltam, hogy mi legyen, persze legbelül tudtam mi fog következni, azért egy majdnem hét éves kapcsolatot nem lehet csak úgy lezárni. Aztán ahogy közeledett az este egyre inkább idegesnek kezdtem magam érezni, és írtam neki sms-t, hogy este ne jöjjön (bár nem tudtam ezek után mit akar), mert nem tudom mikor érek haza a munkából. Nem szoktam és nem is szeretek hazudni, de néha vannak kegyes hazugságok. Kimondani még nem akartam, valahogy mintha vártam volna a határozott pillanatra, hogy az a valami hatalmába kerítsen, hogy megtegyem. Aztán ez két nap megismétlődött és egyszer csak valami történt.

Kicsi, aranyos kolléganőmmel, (aki kezd nálam több lenni, de ez egy "újabb történet") megbeszéltem a dolgokat, nagyon megbíztam és bízom benne most is, azt javasolta ő is, ha úgy érzem nem megy lépjen meg a dolgot. És végül megtörtént

Egyszer kiment az irodából és máris nyúltam a telefon után, mint valami eszeveszett, nem tudom ma sem mi történt, írtam Zsoltinak egy sms-t, hogy ne szüneteltessük a dolgot, hanem a legjobb megoldás a szakítás lesz problémáinkra. Aztán nagyon megbántam, de nem a szakítást, hanem hogy mindezt sms-ben tettem. Ez nem rám vall. Nem szoktam így viselkedni, de nem tudom miért azt éreztem ha most nem teszem meg, sosem fogom. És miután elment az sms, valami hihetetlen dolgot éreztem, mintha egy hatalmas súly esett volna le rólam. Büszke voltam magamra, mert végre meg mertem tenni. Erika visszajött és megkérdezte mi történt, mi van? Látta rajtam, hogy történt valami. Mondtam neki, hogy megtettem. Rögtön tudta miről van szó. Nem hiszitek el, de nagyon megkönnyebültem és cseppet sem érdekelt akkor, hogy mi lesz ezután.

Mindenki, akinek elmondtam később döntésemet furcsálta, hogy megtettem, de tudomásul vette, volt aki büszke volt rám.

Tudom, nem volt szép sőt.. hogy sms-ben szakítottam, de nem tudtam elé állni és megmondani, hogy "vége". Tudtam, hogy döntésem végleges ezt határozottan tudtam, de ehhez ismerni kellene őt, hogy megértsétek miért nem szemtől szembe tettem mindezt. Döntésemen nem változtatott volna, de nem akartam hallani az ostoba érveit, az élet nagy bölcsességeit tőle, hogy "olyan rossz voltam veled?", vagy "olyan szar ember vagyok?" c. bekezdések. Mindig mindent ki akart magyarázni, és mindenkit a saját igazáról meggyőzni, nem akartam hallani és kész. Persze tudtam, hogy ennyi év után nem volt fair.

Hihetetlen érzés kerített hatalmába, mint egy virágbimbó úgy éreztem magam. Aki a megfelelő pillanatra vár, hogy kinyílhasson és elkápráztasson mindenkit. Így éreztem magam. Végre kaptam levegőt, Én lehettem végre. Én...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.