A bejegyzés címével tudnám jellemezni most azt, amit most érzek. Tegnap este előtörtek belőlem, azt hiszem sikerült Számára is végre érthetően elmagyaráznom, és meg kell mondjam nagyon megkönnyebbültem. Nyomasztott az sms, de most hogy megírtam neki egy e-mailben mi az, mit érzek, és hogy tisztában legyen azzal, hogy nem terhelni akarom az érzéseimmel, csak tudatni vele, hogy nem kell, hogy szeressen, csak ha szüksége van rám, engedje, hogy segítsek. Mindenki életében adódik olyan helyzet, amikor olyan dolgok sorozata éri, amit egy idő után már nem tud egyedül feldolgozni, és ilyenkor nagyon nagy segítséget jelent egy barát, vagy ha az nincs, egy szakember. Hordozzuk magunkban a fájdalmat, a gyötrelmeket, és felvesszük az álarcot, hogy ne láthassák azt, amit valóban érzünk, hogy ezáltal ne érjenek bennünket újabb fájdalmak, az által, ha a többit kimutatjuk. Az emberi érzelmek a világmindenség legérdekesebb és legfurcsább dolgainak egyike. Mindannyian mások vagyunk, de alapjában véve az ember társas lény, mindenhogy. A munkában, otthon, a sportban..... Valaki szeret egyedül dolgozni, van aki szeret magányosan élni, van aki olyan sportágat választ, amit egyedül is lehet csinálni, de kutatások is bebizonyították, hogy a magányos emberek rövidebb ideig élnek, több betegség támadja meg őket, és hát ami a legfontosabb: boldogtalanabbak. Persze kivétel erősíti a szabályt. A magány is egy olyan fogalom, amitől sokan rettegnek. Én is rettegtem, de mikor rájöttem, hogy azóta, hogy nincs párom megtaláltam önmagam, bocsánat: sokkal boldogabb az életem! A magánnyal meg kell tanulni együtt élni, nem megszokni kell, csak tudni kell kezelni. Nem feltétlenül az jelenti a boldogságot, hogy van párod. Az ember nem mindig hoz jó döntéseket, és van aki hajlamos rossz döntések sorozatát meghozni, mert nincs tisztában önmagával, és nincs akire igazán támaszkodhat, aki segíthet egy-egy döntés meghozatalában, csupán csak azzal, hogy elmondja a saját véleményét, és esetleg kívülálló a dolgokban. Szóval én felajánlottam neki a segítségemet, nem kérek tőle szerelmet, mert annál őszintébben és tisztábbak az érzéseim iránta, mint hogy megfojtsam a szeretetemmel. Azt hiszem neki most elsősorban egy baráti kézre van szüksége, egy támaszra, egy lelki támaszra és nem bonyolult szerelmi kalandokra. Másrészt azon is eltűnődtem, hogy valóban kell-e ez nekem? Ezt akarom én? Egy újabb terhet a nyakamba venni, mikor nekem is néha összecsapnak a fejem felett a hullámok? Volt egy nagyon rossz pont az életemben, és ezen bár egy kis segítséggel, mert nekem sem ment teljesen egyedül, túljutottam, megtanultam önmagamat szeretni, és a világot, és úgy érzem végre önmagamra találtam. Rájöttem, hogy mi a boldogság, az a fajta tiszta érzés, amikor csak ülsz, behunyod szemed és mintha a mély levegővételen át, magadba szívnád....... Isteni érzés! Én megtapasztaltam, és nagyon sajnálom őt, hogy ő lehet nem tudja milyen ez... Mióta tudom milyen érzés a boldogság, azóta könnyebben kezelem a dolgokat, elborulnak az agyamban a nehéz a gondolatok, felháborít néha az élet, de ha megnyugszom és behunyom a szemem, és valami szépre gondolok, máris másként tűnnek fel a szememben a dolgok.

Mióta igazán megtapasztaltam ezt az érzést, azóta azt szeretném, hogy ő is érezze ezt, tanulja meg magába szívni a szeretet, a boldogságot, amikor reggel felkel és belenéz a tükörbe ne egy álmos arcot lásson, hanem azt, hogy megint egy új nap van, és istenem ez milyen ajándék és igenis jó, hogy élek!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.