Csalódott vagyok. És nagyon fáj. A könnycsepp csak szemem sarkában van, de arra képtelen, hogy legördüljön, képtelen vagyok már megint sírni. Pedig nagyon fáj. A szívem majd megszakad. De nem fogom hagyni, hogy ez sűrűn előforduljon, hogy ez már megint előforduljon. Szép kis csigaházat kell a szívem köré vonnom, és csak az férhet át rajta, aki tudja hogyan tudja ezt a csigaházat úgy megpuhítani, hogy az ne sérüljön. Ne sérüljön soha, vagy ha sérül is, de olyan sebet nem hagy örökre, hogy az mindig meglátszódjon a csigaházon, elcsúfítva annak szépségét, az évgyűrűk alkotta vastagságát. Sajnálom, nagyon sajnálom, csak ez a két szó van mindig fülemben. De mintha meg sem akarnám hallani, amit a másik mondott. Csak ülök bambám, a meglepettségemmel. Úgy szerettem őt, és olyan közel éreztem magamhoz, és egy nagyot döfött belém. És megint csak a két szót hallom: "Nagyon sajnálom"

"Hogy helyre lehet-e hozni?"   ??? Nem tudom. És ha nem lehet, akkor lehet én mondom: " Sajnálom, nagyon sajnálom"

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.