Le voltam törve, mert tudtam hogy reménytelen a dolog. Bár nem reagált egy próbálkozásomra, de úgy nézett a szemembe, hogy teljesen odavoltam.

Aztán egyik szokásos munkanap Erikának dolga volt az ő irodájukban, nagy vigyorogva nézett rám, mikor feljött tőlük. Fülig kerekedett a szám, hogy "mi van?" Nem tudtunk beszélni, mert nem kettesben voltunk, aztán mindig piszkáltam, hogy "mondjad már mi van?" Rögtön elkezdett bennem motoszkálni, hogy mi történhetett ugyan. Csak nem egy kedvező fordulat? Addig piszkáltam, míg odasúgta: "Szakítottak!" Olyan hevesen kezdett verni a szívem, hogy majd kiugrott a helyéről. Nem akartam hinni a fülemnek!!!! Tudtam, hogy ez nem lehet véletlen! Valahogy a sors is így rendezte. Részleteket persze nem tudtam, melyikőjük mondta ki a végső döntést, de ez most mindegy volt. Igen! Végre valami! Nagyon boldog voltam. Megkönnyebbülést éreztem, éreztem, hogy most van remény, túl sok a véletlen.

Többször összefutottam vele a folyosón, és gondterheltnek tűnt, mondjuk sokszor annak tűnt már előtte is. Aztán megtudtam, hogy a csajszi szakított vele. Ennek annyira nem örültem, jobban szerettem volna, ha ő szakított volna, így valamivel egyszerűbb lenne a helyzet. Eltelt egy pár nap, én közbe egyszer még (mikor még nem szakítottak) küldtem neki egy képeslapot a neten, de arra sem reagált, aztán pár nap után történt egy furcsa fordulat......

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.