Túl voltam az első két napon. Hát meg kell mondjam: iszonyú volt. Minden más lett. Új emberek, új hely, új munka, minden más lett. Az egész életem. Rengeteg embert ismertem meg, és még inkább szerettem a macskámat. Teltek a napok, a hetek. A munkára szép lassan kezdtem ráérezni (még ma is nehéz néha), kezdtek előjönni ismereteim és egyre közelebb kerültem közvetlen munkatársaimhoz. Volt akit már előtte is ismertem. A fogadtatás részükről egy embert kivéve teljesen rendben volt. Ez az egy mindig azon volt (van), hogy keresztbe tegyen, konkurenciát vélhetett bennem felfedezni, ami részéről értehető is volt, mert idősebb nálam. Egyébként jól kijöttünk, még mai napig megnevetett, de szerencsére már nem közvetlen munkatársak vagyunk. Nehezen oldódtam fel, de hál' istennek merem azt mondani gyerekek nekem vannak a legjobb kollégáim a világon!!!!! Ezért is hálás vagyok a sorsnak, ennyire jó munkatársaim még sosem voltak!! Imádlak benneteket!!

Vannak srácok is, ők is aranyosak.....

Itthon jó ideje tartó párkapcsolatom, (ami egyébként már régóta romokban hevert) maradt a régiben, de nem is. Rosszabb nem lett, sőt. Minél inkább telt az idő, minél több embert ismertem meg, annál inkább éreztem régóta halogatott döntésem egyre közelebb kerül. Mindig volt valami az idők során, ami visszatartott tőle: szakítás. Nehéz kimondani. De még mindig reménykedtem.

Aztán történt egy fordulat, igazából nem tudtam még akkor, hogy sordöntő. Nem kedvelt kollégám kiről imént meséltem, lekerült egy másik helyre és időközben szabira ment. Nekem kellett nemes feladatát helyettesítenem. És aztán ott volt Ő. Ő, aki mint pasi tetszett, de nem tudtam volna magam elképzelni vele, úgy gondoltam nem az esetem. Nagyon aranyos volt, segített a munkában, amit nem értettem, beszélgettünk. Akkor még csak ennyi. Aztán megtudtam csapta a szelet egyik közvetlen munkatársamnak és valahogy nem is érdekelt a dolog. De egyátalán nem azért. Gondoltam korábban is, hogy tetszik neki a csajszi, de azt nem tudtam hogy meg is környékezte. Na mindegy, nyugtáztam a dolgot. Semleges voltak az érzéseim. Tovább teltek a napok. Reggel kelés, rohanás, kávé, meló, meló, meló......

Kezdtem szétcsúszni. Minden más lett, nagyon más. Én is. Elkezdődött az Élet kontra Én. Mindig piszkált, megszúrt ott okozott fájdalmat, ahol csak lehet. De nagyon sokmindent tanultam tőle.

Zsolti párom, egyre inkább elviselhetetlen lett számomra, és korántsem azért, mert bekerültem egy nagyon jó, nálunk szokás mondani: "elit" munkahelyre dolgozni. Haldoklott a dolog, tudatosult bennem, hogy meg vannak a napjaink számlálva. Egyre inkább idegesített, ha velem volt, ha hozzám ért, a szexről ne is beszéljünk. Minden, ami vele kapcsolatos volt nyűg volt számomra, a puszta jelenléte,...minden. Régóta mondhatom évek óta folytottam magamba ezt az érzést. Azt hittem ő lesz a jövő.....

Egyik este összekülönböztünk, de nem vesztünk össze, csak felkapta a vizet, ami az utóbbi időben elég gyakran előfordult nála, gondolom érezte ő is, hogy valami nincsen rendben. (ez az állapot hosszú hónapok óta tartott, még előző évről) Berágott és elment. Máskor mindig utána nyúltam, visszahúztam kértem ne menjen..de most..hagytam. Tudtam, hogy most hagynom kell, ha most nem teszem az ördögi kör sosem zárul be. Tudtam, hogy ez volt az utolsó este.....

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.