Igen, így nevezném ami most bennem, az egész testemen-lelkemen megy át: Érzelmi tornádó. Szép lassan kialakul, észre sem veszed, aztán akkora erővel jön és söpör végig, mint egy igazi tornádó. Furcsa érzések, és furcsa gondolatok kavarognak bennem. Mindenről. Emberekről, ismerősökről, barátságról és hát igen, a pasikról. Ma mondta egy ismerősöm, hogy az ő idejében még olyan könnyen, ment az ismerkedés, és hát igen, azt kell mondjam igaza volt. Ma ahogy végiglapoztam brahiból egy társkereső oldal lapját, és a számomra választott kritériumok alapján a közel 300 pasiból, hát szégyen nem szégyen hármat találtam, akivel így első ránézésre el mernék menni randizni. Nem kevés ez egy kicsit? 300-ból három? HMM...........

Azt hiszem, egyre inkább, hogy magasra tettem a lécet. Annyira vágyom a szeretetre, arra, hogy szeressenek, és annyira el vagyok magammal foglalva, hogy észre sem veszem milyen emberek, érzések mellett megyek el. Teljesen agyonbonyolítom az életet, az érzelmeket. Hogy nehezen megy az ismerkedés? Egy fenét menne az nehezen, csak nem kellene agyonbonyolítani. Van a férfi van a nő. Egymásnak vannak teremtve, de miért van az, hogy annyi magányos pasi és magányos nő megy el a másik mellett? Miért nem jó az, aki a tenyerén hordozna bennünket, képes volna szíve minden melegével szeretni minket és mi, mint valami replást lökjük el magunktól? Szép mondhatom és lökve el ezzel a boldogságot. Számomra azért van ez így, mert szükségem volna a szenvedélyre, a tűzre, arra az isteni szikrára, ami akkor van két ember között, mikor ott van a szerelem parázsa, csak van akiknél lángra gyúl, van akik pedig eltapossák a szikrát, mint egy gyengélkedő tüzet.

Igen erről eszembe jut valaki, azt hiszem mi is eltapostuk a tüzet, és lehet a szó szoros értelmében, mikor kéz a kézben, egymáshoz érve táncoltunk. Ott rontottuk el? Vagy hol rontottuk el, rontottam, rontottad el? Megőrjít, hogy nem tudom az okát. Megőrjít a gondolat, hogy éreztem kezed melegét, ajkad az arcomon, a tekinteted, ahogyan rám néztél.......ahogyan akkor öleltél, és mint a mesében: felébredtem. Gyűlölni nem tudlak, mert nem is akarlak, szeretni nem tudlak, mert nem akarlak, csak akarlak. Mindegy hogyan, de igen akarlak. Szeretném ha felpofoznál, hogy felébredjek ebből, ami még néha most is hatalma alá kerít, hogy örökre el tudjalak engedni, és kezed olyan távol legyen tőlem, hogy soha többé ne tudjak visszanyúlni érte és belekapaszkodni. Kapaszkodni. Egy olyan kézbe, ami soha nem ölel meg, ami soha nem simogat, egy olyan kézbe és egy olyan szívbe kapaszkodni, ami soha nem tud szeretni és soha nem tud őszintén, mondom őszintén szeretni. Nincs életem miattad. Képtelen vagyok továbblépni, hogy legalább egyszer, egyszer az életben lennél férfi és mondanál valamit. Bármit, csak szólalj már meg végre! Szeretnék mást szeretni, ha te nem hagyod, mert a tűz a tiéd, amit addig másnak nem adhatok...........

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.